News

Kínai szakértők szerint a gazdaság az idén a vártnál is jobban, 9,4 százalékkal nő, vagyis a tavalyi, ugyancsak erős 9,1 ...
Az Austrian Airlines (AUA) 200 millió koronás hitellel (5 millió euró) mentőövet dobott a Slovenske Aerolinie szlovák nemzeti ...
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség 4419 vendéglátóhelyet ellenőrzött az idegenforgalmi főszezonban. A felügyelet jelentése ...
A jelenlegi szabályozás szerint a távozó miniszterelnöknek háromhavi illetmény, egy évig legfeljebb 30 ezer kilométernyi ...
A Mol Rt. a gázkitermelésen kívül szinte minden gáztevékenységhez kapcsolódó eszközét illetve cégét eladásra szánta - írja a ...
A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) keretében eddig 5.534 pályázatot nyújtottak be, és volt olyan pályázat, ...
"Vegyes" a magyar gazdaság teljesítménye a Világbank legújabb jelentése szerint: elismerően nyugtázzák a beruházások és az ...
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya az első hat hónapban 1.040,2 milliárd forint volt, ami az ...
A fogyasztók megtévesztése miatt 200 ezer forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a kaposvári székhelyű Génius ...
A lakossági fogyasztás egyre közelebb fog kerülni a hosszabb távon fenntartható szinthez, és fokozatosan mérséklődik a ...
Ha az infláció meghaladja az amerikai jegybank szerepét betöltő FED várakozásait, a FED megteszi majd, amit tennie kell, így ...