News

A koronavírus-járvány és a karantén lelki terheit nemcsak a felnőttek cipelik, hanem a gyerekek is. Vajon nyom nélkül elmúlik ...
A 2018-as év Lengyelország számára kiemelkedő jelentőségű, hiszen a függetlenség visszaszerzésének 100. évfordulóját ünnepli.
A GreenGo autómegosztó szolgáltató nemrég elektromos családi SUV-kkal bővítette a flottáját. Kipróbáltuk, milyen az új modell ...
Az eduline.hu oktatási portál több mint 10 éve segíti eligazodni az érettségire készülő és felsőoktatási tanulmányaikat ...
A Boeing 787 Dreamliner közvetlenül a felszállás után egy lakónegyedbe csapódott. A pilóta vészjelzést adott le a katasztrófa ...
Kínai szakértők szerint a gazdaság az idén a vártnál is jobban, 9,4 százalékkal nő, vagyis a tavalyi, ugyancsak erős 9,1 ...
Az Austrian Airlines (AUA) 200 millió koronás hitellel (5 millió euró) mentőövet dobott a Slovenske Aerolinie szlovák nemzeti ...
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség 4419 vendéglátóhelyet ellenőrzött az idegenforgalmi főszezonban. A felügyelet jelentése ...
A jelenlegi szabályozás szerint a távozó miniszterelnöknek háromhavi illetmény, egy évig legfeljebb 30 ezer kilométernyi ...
A Mol Rt. a gázkitermelésen kívül szinte minden gáztevékenységhez kapcsolódó eszközét illetve cégét eladásra szánta - írja a ...